A hétköznapi realitásoktól a legvadabb fantazmagóriáig mindenről van időm gondolkodni, havonta egyszer, amikor órákat vonatozom családom és munkahelyem székhelye között oda - vissza. Mint mindig visszatérő motívum, mondhatom nyugodtan azt is, hogy örökzöld, hogy mi lenne, ha nyernék a lottón. A főnyereményt persze, pár millió euró alatt nem is érné meg fantáziálgatni.
És ekkor kezdődik. A vonatkerekek kattogásának ritmusára n-edszer is végig rágom, hogy mire költeném a rengeteg pénz. Hogy váltanám a pénzt gazdasági hatalomra, ki mindenkin állnék nemes bosszút (azokra gondolok persze, akikre van amiért haragudnom és azokra is akikre nincs, csak a bögyömben vannak valamiért, ja mert sznobok) stb…
Aztán menetrend szerint befut az idegpályák vakvágányán az újabb örökzöld témakör. Ólé az élet értelme persze. Ez a nagyon beteges gondolat. Pedig hányszor leszögeztem, hogy nincs neki. Értelme csak az embernek van. (jó esetben ugye) Ráadásul ez a tök idióta bambulás meg veszélyes, pusztítóbb tudd lenni az alkoholnál, ha rászokik az ember. De a poharat le tudod tenni, ha mégsem akkor ott az elvonó.
A gondolkodás ellen azonban nem véd semmi. Tudom persze, a lottónyereményes fantáziálgatás, a teljes kilátástalanság és a koherens pozitív jövőkép hiánya, no meg a tunyaság egyenes következménye. És természetesen néhány makacs tényé is. A tényé, hogy a zsebem üres. Hogy választott szakmám nem csak arra nem alkalmas, hogy valaha privát családot alapítsak, de arra is kevés, hogy engem eltartson. Az ember beleborzong, amikor rájön, hogy ráadásul nem ért semmi máshoz (se).
Közben meg világválság van. És nem tudhatom, mikor rúg fenéken. Paranoiás vagyok persze, de tanult kollegáim szerint ez még nem jelenti azt, hogy nem üldöznek. Erdély barátaim nem az ígéret földje! Ha megteheted emigrálj. Most! Höhö milyen ócska poén lenne, ha az Omegát idézném: menekülj, amíg nem késő.
Milyen más lenne minden, ha nyernék a lottón…
